A vadnyugat árnyoldala

A Liverpool jelenlegi keretének egyik legnagyobb problémája, hogy a klub meglepően sok béna játékost halmozott fel az évek során – meglepően magas fizetésekért. Ami talán még ennél is rosszabb: nem csak arányaiban van sok rossz focistánk: darabra is rengetegen vannak. Hogy miért is érdekes ez most, a Manchester City elleni bajnoki előtt? Hajtás után elmeséljük.



Ők sem unatkoznak

Egyfelől mindjárt vége a Premier League 2010/2011-es kiírásának, másfelől viszont még egyáltalán nem körvonalazódott, hogyan is fog kinézni a tabella durván két hónap múlva. Körülnéztünk hát szomszédainknál és a riválisoknál, hogyan is készülnek a nagy befutóra – annyi biztos: nem unatkoznak ők sem. Hajtás után a már megszokott tárgyias és végtelenül objektív hírösszefoglaló következik.

 



A hónap képe – március

"Cogito ergo sum!"King Kenny visszatért, Meireles megint gól lő, az Anfielden ismét a texasiak ellen tüntettek, Torres szerint az ember vére mégis kék, Hodgson úgy gondolja, csapata jól játszott, de John W. Henry is ott volt, Reina mindent kivéd, ám mégis Carragher ordításától hangos a pálya, Joe Cole és a piroslap, avagy Kyrgiakos és az Everton, Konchesky rémes, Suarez debütál, Babel Howard Webbel álmodik, Agger és a viking temető esete, Houllier tapsot és három gólt kap, Benitez sakkban veri a BBC-st. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.



Hodgsonnak küldetése volt

forrás: lfc.tcIlyen béna, savanyú vereséget nem is tudom mikor láthattunk utoljára. De mégis: Hodgson regnálása alatt. Fel tudunk hozni pár mentséget, ami hosszú távon valamelyest megnyugtat majd bennünket, de a ma délutáni produkciót nem tudjuk megvédeni. Természetesen nem is akarjuk, mert amit láttunk, az egészen egyszerűen borzalmas volt. Hajtás után levonjuk a tanulságokat.



Személyes elégtétel versus legkönnyebb három pont

Két hét várakozás után végre elkezdődik a Premier League utolsó nyolc fordulója és a bajnokság még minden tekintetben nyitott: nincsen előre kihirdetett győztesünk, se biztos kiesők, ahogy a BL-helyekért is komoly harc folyik még. A Liverpool szempontjából reális célként egyedül az ötödik helyet jelölhetjük meg, ehhez viszont pole-pozícióba kell kerülni, hogy május 15-én már az EL-ről döntsön a Tottenham elleni hazai bajnoki – de legalább is 700 000 font sorsáról. Hajtás után összeszedjük, miért tartjuk ma a szokásosnál is fontosabbnak a győzelmet.



A birminghami levegő káros hatásai a józan észre

Valami lehet abban a birminghami levegőben, ami Martin O’Neillt egy higgadt tibeti szerzetesből egy sértődős tizenévessé változtatta. De nem csak őt változtatta meg a légkör. Gérard Houllier is úgy gondolta ősszel, itt az ideje tisztába tenni a dolgokat: az Aston Villa edzője nem kisebbet állított, mint hogy az ő csapata nyerte meg az isztambuli döntőt, míg egy nemrég készült interjúban Benitez válaszolt a francia manager kijelentésére. De tulajdonképpen kinek van igaza? Van-e értelme erről vitatkozni? Hajtás után ezt vizsgáljuk.