Változnak az idők

Egy ötgólos siker után nem túlzás azt állítanunk, holnap délután is győzelmet várunk a csapattól. Ugyan a mérkőzés valós jelentősége csak este fél kilenc körül mérhető majd fel (körülbelül ekkor fog véget érni a Chelsea-Tottenham), mi mégis nekivágunk egy korai beharangozóval. Decemberben megaláztak minket Newcastle városában, a Liverpool azonban sokat változott azóta: az Anfield újra bevehetetlen erőd, a hazai pálya újra garancia. Hajtás után a szokásos múltidézés és esélylatolgatás következik.

Ki (ne) tudná elfeledni decemberi látogatásunkat a St. James’ Parkban (bár ezt a ziccert nem hagyhatjuk ki: a SportsDirect.Com @ St. James’ Parkban hahaha)? Egy legendás arc, egy legendás arcmasszázs. De komolyra fordítva a szót, Roypapa aznap ismét arra kényszerített, hogy habzó szájjal követeljem távozását. Ekkor (is) vérig sértette a szurkolókat, mert egy olyan minősíthetetlen teljesítményt produkáló csapatot hányt a pályára, amely nem csak a Liverpoolhoz, de bármely klubhoz méltatlan lett volna. És tette mindezt a születésnapomon. A védekezés valami egészen új, sötét bugyrait ismerhettük meg, a torres-Ngog duó megszokott impotenciája viszont már senkit nem lepett meg.

Még szerencse, hogy közel négy hónap alatt ennyit tud változni a világ: decemberben a 9. helyen székelve még a Newcastle is megelőzött minket három ponttal, jelenleg tizenegy ponttal járunk előttük, legrosszabb esetben hat pontra az ötödik helytől. A tabellánál maradva érdemes a gólkülönbségeket is megnéznünk: 12-8 a Liverpool-Tottenham állás, 12-0 a Newcastle-lel szembeni. Azt hiszem, nem dőlne senki a kardjába, ha ezt a két különbséget holnap tovább növelnénk.

Sérültek terén… mondanám, hogy rosszul állunk, de ez nem igaz, ugyanis minőségre és mennyiségre is megfelelő cseréket sikerült találnunk. Viszont jelenleg egy olyan vékony jégen mozog a keret, ahol nem eshetnek ki újabb láncszemek: Agger, Gerrard, Aurelio, Johnson, Kelly és Carroll hiánya az utolsó határig feszítette a csapat tűrőképességét. A pad szinte megszűnt, egyedül Kirjakosz és Wilson (esetleg Coady) maradt bevethető védőként. Égető szükség van a kezdő tizenegy minden tagjának játékára.

Szerencsére nem csak mi küzdünk problémákkal, a Newcastle keretéből minden bizonnyal hiányozni fog Steve Harper, akinek neve minden Liverpool-szurkoló számára ismerősen csenghet: “….And Harper slips!! Would you believe it?!” – meccs alatt még nem hallgatott el így az anfieldi közönség: “ez most tényleg arra gondolt, amire én? Érdekes, ez a labda elég pontosnak tűnik… Hmm. Te, ez be fogja rúgni, jó ég, ez be fogja rúgni! HIHETETLEN!”

Miután kizokogtuk magunkat egyrészt Xabi Alonso, másrészt a régi szép idők láttán. ugorjunk vissza a jelenbe: Harperen kívül a házi gólkirály, Kevin Nolan sem biztos, hogy pályára léphet, a garantáltan kimaradók listája pedig így néz ki: Ben Arfa (aki a belső-afrikai De Jong-láz áldozata lett), Guthrie, Gosling, Best, Ireland, illetve Smith.

A nyers tényeket tekintve nincsenek túl jó ómenjei a vendégeknek: a Newcastle legutóbbi tizenhárom mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, míg a Liverpool tizenhárom hazai bajnokija közül csak egyet vesztett el, King Kenny alatt pedig egyet sem. A párosítás tizenöt anfieldi találkozója közül tizenhármat a Liverpool nyert meg, kettő esetben egy ponttal távozhatott a Newcastle.

a srác nagymamájától kapta a két mezt karácsonyra – amikor a „szívás” szó új értelmet nyer

A felállást illetően a szokásos 4-4-2-t várjuk, Reina előtt Flanagan, Skrtel, Carragher és Robinson kaphatnak helyet. Középen Lucas és Spearing szűrhetnek, a széleken Maxi Rodriguez és Meireles, legelől pedig Suarez és Kuyt oszthatják majd az áldást.

Változnak az idők, a Newcastle holnap a régi fényében pompázó Anfieldre látogat, ahol – ahogy régen – a vendégcsapatnak nem szokás lapot osztani. Győzelmet várunk, Suarez-gólt nemkülönben: az uruguayinak jót tenne végre egy találat, egyre látványosabban hisztizi végig a mérkőzéseket – ennek ellenére továbbra is hasznosan játszva. A Tottenham veresége és a Liverpool győzelme esetén már holnap délutántól az ötödik helyen lennénk. Rég nem látott magasságok. Reméljük, tudunk élni a lehetőséggel.

U.i.: Angliában van egy régi, ám közismert mondás: “Ha meglátod Joey Bartont, Gandalf bölcs szavai csengjenek füledbe: fussatok bolondok!”