Független szakértőnket kérdezzük

Mivel rövid matekozás után arra jutott a háttérteam (azaz Audrey, Donnelly és Én), hogy egyikünk sem tud összefoglalót írni – a beszámoló hiánya pedig a tér-idő kontinuum összeomlásával fenyegetne -, úgy döntöttünk, rendhagyó módon írunk arról, ami még meg sem történt – természetesen több befejezéssel számolva. Hajtás után egy szakajtónyi írást szabadítunk rátok, amiben a kocsmafilozófus mondja el véleményét a látottakról.

1. Lehetőség: a Liverpool győzött – a kocsmafilozófus elmeséli

“Na végre megmutattuk annak a Mekklisnek, hogy lehet így is focizni! Hát láttad a Lukászgyereket? Csak úgy fickándozott! A paraguayi vagy tökömtuggya honnan valósi meg úgy fektette el a védőket, mint Torghelle Sanya rosszabb napjain. A Reina meg tiszta Királygabi, a macinaci még hiányzik, de majd megtanujja a bikafuttató is, hogy mi a jó dolog. Viszont az a görög monstrum, hát a rák egye ki a máját, majdnem befújta a spori az a tizenegyest – nem mondom, ha verekednénk az Aranyér Sörözőben, akkor szívesen venném magam mellé, de hát ez a pályára édeskevés. Na meg a bíró! Így még nem vertem az asztalt, még a pultos Marika néni is ránkszólt. Bezzeg, ha kinn lettünk vóna! A szemébe mondom, hogyasszongya: mititété átátá? Na meg össze-vissza ordítoztam a Bokszossal is, aki egyébként NBII-es meccsnek hitte az egészet (lehet, hogy az az utolsó két házmester már nem kellett volna neki). Na mindegy, a három pötty a lényeg, a két kis suhanc meg kap tőlem egy-egy hubit, megdolgoztak érte – de ha már ott jársz, hozz egy harmadikat nekem is.”

győzelem

2. Lehetőség: a Liverpool ikszelt – a kocsmafilozófus szerint

“Hát én beszarok, ez már a hanyadik ilyen savanyú meccsünk, egy rekesz Kőbányaiban több a kraft, mint ezekben együtt… Nem isznak ezek rendesen odakinn??? Mindig is mondtam, hogy ezekkel a fiatal senkiháziakkal nem lehet semmit sem nyerni, ott az a nagypofájú hmm… valami vegyület, vagy anyag a neve, na mindegy, AZ SE NYERT SEMMIT. De mer’ megint nem futottak rendesen, hát ezeket még Kálmánbá téglafala is megállította volna, pedig ő köztudottan kispórolja a maltert… Meg kéne venniük a Balázskát a szélre, az meg úgy repülne ott, mint a Bélgyerek, csak a Bél az a mi Balázskánkhoz képest bélsár, hogy érted-e miről beszélek, höhö. Na de nem ez a lényeg! Nyerni kell, mer’ ha nem nyerünk, akkor nincs pont se, ezt már a vén Csontos Feri is megmondta, igaz ő a félkarú rablónak ismételgette ezt. Na mindegy fiam, takaroggy egy jégerért, mert menten kiszáradok.”

döntetlen

3. Lehetőség: a Liverpool vereséget szenvedett – a kocsmafilozófus szerint

“Ha nekem a Marika egy ilyen ótvaros literes fröccsöt tolna ide, mint ez a mai meccs, akkor egy szívlapátot találna a hátában, még mielőtt a 60 Ft-ot elkérhetné – függetlenül attól, hogy természetesen meginnám. Hatvan forint ide vagy oda, én minőséget kérek a pénzemért, nem egy ilyen leszűrt pöcegödröt. No de nem errő’ kell nekem beszélnem: volt ugye ez a meccs… hát szakadna rájuk egy egész IFA, de abból a pótkocsisból ám! Kapják azt a flinces-flancos fizetésüket, aztán szarnak bele az egészbe? Apukám engem egy ilyenért vittek volna krumplit pucolni. De ez is azér’ van, mert nincs ott középen nekik senki. Néztem ám a vébét is, hát volt ott az a DeJó srác, na az kéne oda, mert ő tudja, milyen úgy gyomorszájon rúgni valakit, hogy kifelé legyen szabadrúgás. Meg ott van a kolumbiai, vagy honnan a tökömből előrángatott gyerek, az is sír, hogy így meg úgy, de aztán neki is jól a pofájába mondanám, hogy édes fiam a focit gólra játsszák, a pöttyöst be kell küldeni a hálóba, mert különben ez van, ami most van. Most itt lesznek ezek még a kékszínű városiak is a nyakunkon – mondjuk amíg ezek nem láttak egy valamirevaló Fradi-Újpestet, addig nem tudják, milyen egy derbi hohó! Tököm tele van ezzel a csapattal, lehet, hogy nyernek a Morcos Pista sírós luvnyái ellen (United-drukker, ez tudvalevő – a szerk.), aztán meg ideokádnak egy ilyet, mint az a kis tizenhét éves imós, így mondják-e fiam?, csaj, aki nem bírta a decisvodkát. Nem is magyarázom tovább, értelmes gyereknek tűnsz, menj és hozz inkább egy portoricót, de izibe.”

vereség