Spártai körülmények az Anfielden is?

forrás: lfc.tvA prágai kiruccanás hátborzongató élményeit kell ma feledtetnie King Kennynek: egyrészt magával a továbbjutással, másrészt valami focira hajazó jelenséggel, mert amit Csehországban műveltek, az legfeljebb csak labdabántalmazásnak (az Amnesty International már Hágába vonult emiatt – szerintük etikátlanul nézhetetlen volt) minősíthető. Hajtás után pár érdekesség, statisztika és egy rövid esélylatolgatás következik.

Egyszerűen annyira nem történt semmi a Sparta Praha otthonában lejátszott odavágón, hogy még csak azt sem tudtuk meg, milyen erőt is képvisel tulajdonképpen ez a cseh csapat. Gesztenyebarna és fehér mezek szaladgáltak a pályán, néha egy ezektől elütő színben levő alak éles hangot hallatott, erre mindenki megállt. Volt az egészben valami kerek valami is, de egyáltalán nem akartak vele foglalkozni, mindig csak kirakták a vonalon túlra. Egy-egy játékos a hálós ház előtt is állt, de ők nagyon fázhattak, mert egyrészt nem volt semmi dolguk, másrészt kesztyűben voltak. Esett az eső is, látszott, hogy mindenki utálja az egészet. A pálya szélén állók is kiabáltak, nyílván olyasmiket, hogy: „jaj, gyertek már, rossz idő van, menjünk haza!”, meg: „vizesek lesztek megint, aztán szaladhatunk az orvoshoz…”

azt hittem az óriáslabdák után nem jöhet semmi váratlan - forrás:lfc.tv

De nézzük most már a statisztikákat: talán az egyik legszembetűnőbb, hogy az elmúlt 18 hazai UEFA/EL-mérkőzésből csupán egyet veszített el a Liverpool, akkor (2003 március) a Celtic ért el 2-0-s sikert. Egy másik, Gerrarddal kapcsolatos adat szerint Captain Fantastic csupán 107 percet játszott idén az EL-ben, mégis 4 gólt lőtt ezalatt: ezzel a teljesítményével már csak 4 találatra van Thierry Henry-tól, aki jelenleg a legeredményesebb az egy angol klubban lőtt legtöbb európai gólok számát illetően(42). Hogy kicsit a védelmet is fényezzük: az elmúlt hat meccs során csupán egy gólt kapott a Liverpool, ami egyrészt Pepe Reina, másrészt az egészen megbízható teljesítményt nyújtó védelem érdeme.

mondjuk ez se semmi - forrás: lfc.tv

Hiányzók tekintetében továbbra is „jól” áll Kenny: habár felröppentek hírek, miszerint Carroll akár már a West Ham ellen is a padra kerülhetne, ezt maga King Kenny is cáfolta, egyszóval az angol csatár bemutatkozására még jó ideig várnunk kell. Mellette Shelvey és Fabio Aurelio zárhatóak ki egyértelműen, míg Gerrard, Agger és Spearing neveit legfeljebb a cserék közt olvashatjuk majd.

reméljük Kenny kabátján KK van a KD helyett - forrás: lfc.tv

Habár a gyenge idegenbeli teljesítmény miatt erre kisebb az esély, mi mégis szívesen látnánk fiatalok és kevésbé használt kerettagok nevét a kezdőben: a legnagyobb bizonyítási kényszerben levő Joe Cole, az érthetetlenül mellőzött Dani Pacheco, vagy épp a szerb elme, a balszélsők Lampardi iq-val rendelkező fárosza, Jovanovic is beférhetne. A védelem bal szélén újra Johnsont (érdekes módon sokkal jobb játékos a kényszerből játszott balbekk tisztjén) szeretnénk látni, vagy esetleg Wilson kaphatna egy újabb lehetőséget (bár neki jobban áll a középső védő posztja) ebben a szerepkörben.

Összességében nem várunk világmegváltást. Csak annyit szeretnénk, hogy végre ne csak azért nézzünk végig egy mérkőzést, mert Liverpool-szurkolók vagyunk, hanem mert jól játszanak a pályán – elvégre éhes szurkoló joga bonitoval álmodik. Azonban (sajnos) félő, hogy ez inkább egy nyögvenyelős 1-0 lesz, a továbbjutás vigaszdíjával. Baráti időben, 7 órától tehát streamre fel, jöjjön, aminek jönnie kell!