Miénk a gyár, miénk a lekvár, miénk a miénk!

Az ember naiv lény. Sőt, alapvetően mindenki szeret hinni kényelmes, számára megfelelő nézetekben, bízni jónak tűnő véleményekben, vagy még tovább haladva: imád idealista lenni. A szurkoló is ilyen lény, szeretné hinni, hogy a csapata nem több, mint egy kollektív szív által hajtott élőlény, amelyet a Szurkoló, mint számtalan vörösvértest hajt előre, hogy aztán a játékosok, mint a szervek végezzék dolgukat. A Szurkoló egy olyan állatfaj, aki úgy gondolja, a játékosok is hasonlóképpen vélekednek. Ahogy ő maga sem tenné, bízik benne, hogy hőn szeretett focistája sem váltana soha klubot. Ez a szervátültetés? Nem, ez a kép kezd egyre zavarosabb lenni… Ugorjunk vissza a valóságba!

A Szurkoló szerint klubja egy nagy család. Lényegtelen, hogy az akár több milliós tábor nagy része soha életében nem jut el még csak a stadionba sem, számára a közös hit az általa és sorstársai által legjobb tizenegy játékosnak tartottakkal szemben mintegy legyőzi a kilométereket. Hétvégenként – ha ő maga is focizik – örömmel húzza magára csapata mezét, mert így egy pillanatra ő is egynek érzi magát közülük. Nem hiszi, hogy a naptárról elszánt tekintetet lövellő csapatkapitánya valaha is más mezből bámuljon rá, vagy hogy valami bökkenő legyen abban – a részben szándékosan ignorált – világban, ahol szerződésekkel, százalékokkal, adókulcsokkal és hatalmas összegekkel dobálóznak egyesek.

De aztán minden évben van két időszak, amikor a Szurkoló visszazuhan a valóságba: a háttérben ez is csak egy átlagos gyár, átlagos alkalmazottakkal, egyáltalán nem átlagos fizetésekkel, de rohadt hétköznapi problémákkal. “Nem jövök ki a főnökömmel”, “A kollégáim pikkelnek rám”, “A HR-es lotyó már megint velem szívózik”, “A tulajdonosok leépítésen gondolkodnak” – minden ugyanaz.

Aztán van itt még valami: a Szurkoló nevű lény egy roppant bizakodó állatfaj, és békeidőben (különösen győzelmekkel megtűzdelt békeidőben!) egy kezesbárány. Nem árt senkinek, szemei előtt a legutóbbi bombagól lebeg, legszívesebben átölelné társait. Aztán váratlanul kitör a shitstorm, és rögtön vérben forgó szemekkel esik neki mindenkinek, hogy szerinte mennyire elcsesznek itt mindent. Don’t feed the supporter!

Magával a Szurkolóval is beszélgettünk egyet erről:

A Szurkoló: A klubom olyan mint egy nagy család!

Vörös fonat: Nagyon jó dolog, ha így érzed, ez azt jelenti, hogy jól működik!

A Sz.: Jó, csak az a baj, hogy nálunk otthon ez úgy megy, hogy ha veszünk egy új fotelt, akkor előbb megbeszéljük a családtagokkal. Sőt, ha én akarok valamit, akkor is megbeszéljük együtt.

V.f.: Igen, ezt jól is teszitek, de Te tényleg úgy gondolod, hogy a Csapat olyan, mint a Te családod?

A Sz.: Szerintem igen.

V.f.: Ajaj, akkor bizony az alapoknál kell kezdenünk. A Csapat sajnos sokkal csúnyább dolog, mint azt gondolod. A Csapat egy cég.

A Sz.: Úristen, tudtam! Most már nem is szeretem őket…

V.f.: Nyugalom, ennyire azért nem rossz a helyzet, továbbra is szeretheted őket. Visszatérve az előbbi problémára, a Csapat sajnos nem egy család. Illetve nem olyan család, mint ahogy azt te gondolod. Mivel te kényelmesen szeretnél ülni, akarsz egy fotelt, ám ezt csak a Csapat veheti meg neked. Egyszóval fizetned kell a használatáért. A Csapatnak és neked is az az érdeked, hogy minél kényelmesebben ülhess, hisz ekkor fizetsz érte, a Csapatnak meg csak így lesz haszna.

A Sz.: Jó de minek ide haszon, miért fizetek én tulajdonképpen? Miért nem vehetem meg magamnak a fotelt?

V.f.: Azért, mert a Csapat egy olyan cég, ami szeretne minél több pénzt keresni. Ezt csak úgy tudja megcsinálni, ha a Szurkoló jó sok zsetont hajlandó elkölteni rá, ami ugyebár egyet jelent a mezekkel, jegyekkel, vagy egyéb szuvenírekkel. A fotel itt mondjuk egy új játékost, egy új stadiont, vagy egy új páholyrészt jelent. Ezek hatalmas befektetések, amelyekhez természetesen hatalmas mennyiségű, rendkívül koncentrált tőkére van szükség.

A Sz.: Jó de… Ez alapján ez miben különbözik mondjuk egy autógyártól?

V.f.: Kitűnő kérdés! Semmiben! Minden ugyanúgy működik, csak épp nem autókkal és azok alkatrészeivel, hanem mezekkel, jegyárakkal játszunk. Nem új vásárlót szerzünk, hanem új szurkolót!

A Sz.: Én ezt továbbra sem értem… Kicsit összezavarodtam… Csomószor mondják, hogy más Csapatoknál jönnek fura befektetők, ilyen cowboy-kalapos jenkik, és egyáltalán nem foglalkoznak a  Szurkolóval. Ez most akkor hogy van? Ők nem egy cég? Vagy ez mi?

V.f.: Ahogy minden cégnél, így a fociban is létezik egy – az angol által találóan – mismanagement-nek nevezett jelenség: a vezetők rossz stratégiát választanak, nem vesznek figyelembe egyes tényezőket, sőt egyenesen szembemennek a józan ésszel. Ilyenkor nem csak a Szurkoló lesz mérges, hanem bizony a befektetők is, hisz az elégedetlenség papírra vetve csökkenő bevételeket, növekvő kiadásokat és egyre rosszabb hitelkörnyezetet jelent.

A Sz.: Na kezd összeállni a kép. Akkor ezek szerint ami jó nekem, az jó a Csapatnak is?

V.f.: Telitalálat. A Csapat vezetése akkor tud jó sok pénzt kasszírozni, és ezáltal fejlesztéseket végrehajtani, ha kiszolgálja a közönséget, a Szurkolót, azaz Téged. Figyel a Te igényeidre, igyekszik a kedvedben járni. Te szórakozni mész oda, ő a pénzedet akarja, és ha ő figyel rád, akkor mindketten jól jártok.

A Sz.: De hát miért kell bele ez az egész maszlag a sok pénzes seggfejjel és még undorítóbb ügyvédekkel?? Miért nem irányíthatjuk mi, a Szurkoló(k) az egész klubot?

V.f.: Jogos a kérdés, ám a felvetés több sebből vérzik. Egyrészt a klub egy ugyanolyan tulajdon, mint egy karóra, egy számítógép, vagy egy lakás. Meg kell vásárolnod, hogy dönthess felette. Tegyük fel, hogy tetszik egy autó. Számtalan képet nyomtathatsz róla, reklámanyagokat olvashatsz a tesztjeivel, de nem lesz a tied. Hasonló a helyzet itt is. Sőt. Ez ugyebár még nagyobb befektetés, mint a fentebb említett stadion, vagy egy új játékos, ergo belátható, hogy csak hatalmas vállalatóriások képesek a Csapat megvásárlására, vagy olyan személyek, akik a világ olaj/gázkészletének egy jelentős hányadán ülnek. A másik probléma: Elképesztő pénzek mozognak ebben a világban, szédületes kockázatokkal, bonyolult hitelekkel, elképesztő reklámlobbival, a marketing labirintusszerű ösvényeiről szinte már nem is szólva. A nagy pénzemberek, és vállalatóriások vezetői szeretik, ha befektetésük jó kezekben van, jövedelmező, így az irányítást nagy tapasztalattal rendelkező emberek kapják, akik azért keresnek olyan kimondhatatlanul sokat, mert hatalmas felelősséget vállalnak egy-egy döntésükkel. Ezek nemcsak meghatározzák, de komolyan el is dönthetik a Csapat jövőjét. Sajnos muszáj a Csapat irányítását szakértő eszekre, és nem lelkes szívekre bízni.

A Sz.: Ettől még meg lehet minket hallgatni!

V.f.: Mi az, hogy! Meg is kell. Elvégre a Csapat a Szurkolóból él, általa létezik. A problémák akkor vannak, ha a vezetőség és a Szurkoló közötti hosszú úton valahogy elvesznek az igények. De erre való a Szurkoló(k) szövetsége.

A Sz.: Akkor szerinted nem szabad szurkolók kezébe adni a vezetést?

V.f.: Nem, határozottan nem. Ez nem jóléti szolgáltatás, nem egy közfeladatot ellátó vállalat. Itt a cél a profitszerzés, amihez a szurkolókon keresztül vezet az út, de szigorúan az ő beleszólásuk nélkül. Ahogy már említettem, a bevételek akkor jönnek, ha a vezetés a szurkolóknak kedvező dolgokat tesz, szóval a kettő szorosan összefügg! A demokrácia tulajdonrész arányában jár, az meg éppenséggel nincs nekik. De ha lenne sem tartanám épp jó ötletnek, hogy például pénzügyi kérdésekben ne hozzáértők döntsenek.

A Sz.: De hát ott a Barcelona!

V.f.: Igen, ők valóban egy szurkolók irányította klub. De azt hozzá kell tenni, hogy ott a szurkolók a részvények tulajdonosaiként vesznek részt az irányításban, nem a Barcelona-vezetés jóindulata révén. Sőt, a részvényesek ugyanúgy növekedést akarnak látni, mert a nagy részük azért vette meg a papírt, hogy azok névértéke szépen növekedjen. A Barcelona ezért igyekszik lecsapni a világ legjobb játékosaira, ezért tör előre a BL-ben, a spanyol bajnokságban és a kupákban. A beleszólás persze itt sem terjed tovább egy átlagos országgyűlési választástól: embereket választanak meg, akik aztán négy évig majdnem azt csinálhatnak, amit akarnak.

A Sz: Azért most egy picit elkeserítettél… Én azt hittem, hogy a foci több ennél, hogy a Csapat jobb egy cégnél.

V.f.: Nem állt szándékomban, sőt nem kéne szomorkodnod neked se. Ettől még ugyanúgy szeretheted a Csapatot, aki továbbra is meg fog érted mindent tenni, hidd el. Ők is jó focit akarnak, hűséges játékosokkal, és egy sikeres edzővel – hisz ez éri meg igazán. Csak azt kell belátni, hogy ez az egész egy nagy vállalat, és nem valamiféle varázslatos píszláv hippiegyesülés, ami ingyen elhozza nekünk a világbékét.

A Sz.: Akkor az egész foci CSAK a pénzről szól?

V.f.: Nem egészen. Gondolj csak Carragherre, Gerrardra, Terryre, Giggs-re vagy épp Xavira. De Sammy Hyypia könnyei sem a pénzről szóltak. Több ez annál, csak nem annyival, mint azt sokan szeretnék gondolni.