Hogyan időzítsünk pofátlanul – kézikönyv Fernando Torrestől

forrás: skysports.comMa éjszaka valami eltört bennünk. Egy játékos, akiről eddig azt gondoltuk, hogy nálunk megkap mindent, aki ötödik éve szimbóluma a csapatnak, aki a szurkolók abszolút kedvence, benyújtotta átigazolási kérelmét. Fernando Torres hivatalosan is a Chelsea-hez szeretne szerződni. Mit lehet erre mondani? Menjél fiam, és többet a pofádat se lássuk? Sok szerencsét Fernando? Vagy fogalmazzuk máris az újságbetűkből összevágott fenyegető levelet?

Nem is azzal van a baj, hogy Londonba akar menni. Nagyon sokan akarták már itt hagyni a Liverpoolt, mentek el innen játékosok sokkal szebb napokban is. Egyfelől megértjük: nincs BL, a bajnokság döcögős, a kaja szar, az akcentus elviselhetetlen. De szarjon már sünt! Pár hete nyilatkozta le, hogy kitölti a szerződésében foglalt időt, azaz 2013-ig marad. Legalább ne hazudna a pofánkba. Az abszolút liverpooli ikon fogta és ugyanúgy a képünkbe röhögött, akárcsak a zselézett hajú portugál tette azt két éve a Uniteddel.

forrás: skysports.com

Hozzá kell tennünk, jó eséllyel így is maradni fog. De nem hiszem, hogy ugyanazzal a kedvvel fogom nézni Fernando Torres játékát, mint tettem volna enélkül. 110 ezer fontos heti fizetése mellé a klub imádott figurái közt van (inkább volt), akinek még a leggyatrább mozdulatát is több tízezrek tapsolják (inkább tapsolták) meg. Az a lassan wc-papírrá silányodó szerződés nevezetű intézmény azért van a fociban, hogy ahhoz tartsuk magunkat. A kis húzásával négy év alatt felépített imázsát döntötte össze jenga-torony módjára. Pedig ott lehetett volna minden idők legjobb Liverpool-játékosai közt. Az időzítés pofátlanságáról szinte már kár is beszélni (hétfő este vége az átigazolási időszaknak), amellett, hogy pont akkor lép le, mikor végre sikerült minőségi játékost vásárolnunk.

Egy másik aspektusból vizsgálva érdekes tény, hogy a klub bejelentette az átigazolási kérelem elutasítását. Egyrészt az ilyen jellegű tárgyalások szinte kivétel nélkül titokban zajlanak, másrészt a szokás sem épp a nyilvánosságra hozatalt diktálja. Azt hiszem a klub pont annyira megrökönyödött, mint mi. Csak egy közhellyel tudunk felhozakodni: sajnáljuk, hogy így ér véget. De a Liverpoolban így nincs helye Fernando Torresnek.