Farkasokat táncoltató

Enyhe értetlenség az AnfieldenValahol hálásak vagyunk a Wolves-nak, amiért egy értékes szöget vertek Hodgson koporsójába, de az már kevesebb örömre ad okot, hogy mindezt az Anfielden tették. A Premier League ábécében tökutolsó csapata csak egy hellyel van előrébb a pontok tekintetében, ám Mick McCarthy ravasz rókái igazi mumusnak számítanak vörös részről. 1979 óta nem sikerült győzni a Molineux-ban, amit most már pofátlanságnak nyilvánítunk és felszólítjuk őket a megadásra. Hajtás után az esélyeket latolgatjuk.

Kötelességünk a fekete levessel kezdeni: Gerrard továbbra is eltiltott, míg Torres a “Mindig a sárga úton’-t dudorászva fog a lelátókról figyelni, mivel az Everton ellen sikerült ötödik lapját is begyűjtenie. Mindenképpen derék teljesítmény ez egy csatártól! Egyszóval érdeklődéssel várjuk, ki lesz képes akár egy gól beakasztására is, mivel az elmúlt tizenkét idegenbeli meccsünkön csak nyolc alkalommal talált be a csapat, és minden alkalommal csupán egyet sikerült lőni. Szépen, kiporciózva. Sőt, amint gólt kaptunk, a csapat mentálisan összezuhant. Ez mostanában a standard felállás: hirtelen egy szakajtónyi fürdőskurva siránkozik a pályán, el akarnak bújni, az öltözőbe futni, el szeretnének rejtőzni Sammy Lee szoknyájában, vagy csak Mick McCarthy szemgödrében.

"bibis lett a kezem!" - kiáltott fel Skrtel a Wolves elleni hazai mérkőzésen

Kenny-től várjuk a megoldást, hogy kiküszöbölje ezt az óvodás mentalitást. Torres hiányában száz százalékra vehető a 4-2-3-1, ám ezúttal Joe “sokat-keresek-akkor-is-ha-leszarom-a-focit” Cole is szerepet kaphat, akiről egy tartalékos meccs után először elismerően szólt maga Dalglish is. Hátul sajnos nem látjuk a megoldást, Reina tiszta ügy, ám Johnson bal oldali szenvedései, vagy Daniel “eltört-a-nyálam” Agger már gondolkodóba ejthetik az edzői stábot. Ha Kenny igazán tökös legény, akkor jobbra beteszi Kelly-t, balra kényszermegoldásként Konchesky-t (akit egyébként olyan régen láttunk, hogy az már megnyugtató), Johnsont pedig szépen jobb szélsőnek feltolja Kuyt csatárszerepbe tételével. A középső védőkről diszkréten nem beszélünk, csak becsukjuk a szemünk.

"Arra támadunk barmok, ez a második félidő!"

A középpályán Kenny aktivizálta az eddig csak kisegítő szerepben működő Spearinget és Shelvey-t, így Lucas, Meireles és Poulsen mellett már szinte a bőség régóta nem ismert érzése lengi körül a pálya ezen részét. A csatárt segítő támadó középpályás szerepében Joe Cole-t szeretnénk látni. Balra nem tudjuk, kit kéne tenni, Maxi az Everton elleni teljesítményével kiérdemelt egy gyászmisét, Babel pedig valahol két csapat közt lebeg az éterben. Egy kérésünk van: csak ne Cole-t!

Nem egy terminátor ez a Wolves, ha az idényben először képesek lennénk két gólt lőni idegenben, már verhetőek lennének. Reméljük, sikerült valami hasznosat felszívni ebben a majd egy hetes pihenőben, és egy még tökösebb Liverpoolt látunk ma délután. A srácok is tartoznak ennyivel, hogy nem Kenny-vel hozzák össze a klub PL-történetének legrosszabb sorozatát hat egymást követő vereség formájában, és végre összehozzák a Király első győzelmét.

Update: Torres mégis játszhat, mivel a nyakatekert FA-szabályok szerint az öt sárgalapos eltiltás csak akkor érvényes, ha az öt figyelmeztetést a játékos december 31-ig begyűjti, ennek hiányában csak figyelmeztetik. Elnézést a tévedésért!