Business as usual

Kenny és Clarke - nézni sajnos kevés - forrás:skysports.comLegalább egyértelmű a felállás: idegenben nem várhatunk semmit a Liverpooltól. Tegnap jóindulattal sem volt épp a csapat topformában, kulcsjátékosok döntöttek úgy, hogy még annyira sem fognak focizni, mint korábban. A maradékot képező Reina, Torres valamint Kelly önmagukban kevésnek bizonyultak a világ megváltására. Hajtás után először vérfürdőt csapunk, majd megdicsérjük Ian Holloway-t, amiért a szigetország legszerethetőbb fociját egy frissen feljutott csapat játsza.

Megfejtettük a tegnap este egyik legnagyobb rejtélyét. Johnson beállítása az orvosi stáb talán legkockázatosabb döntései közt tartható számon. Hát az Isten áldja meg őket, előző este szült! Kórházban lenne a helye, a hálóköpenyt dobta le a mezért… Csak ez történhetett vele, mert bármi más esetben azt kell, hogy feltételezzük, ez az ember nem ért 17 millió fontot, és aztateremburáját annak az idiótának, aki megvette. A másik jómadarunk Jovanovic. Gyakorlatilag úgy lehozni kilencven percet, hogy egyedül idióta kezezése maradt meg, már eleve önmagáért beszél. A szerb Poulsen és Konchesky mostohatestvére, egy kis bendtneri ügyességgel nyakon öntve. A többieket nézve Kuyt ismételten csak küzdött, amíg volt tüdeje, de ő sem tud egymagában világokat megváltani, pláne ha rosszul is megy neki. Poulsenről elmondható, hogy végre nem -1 volt az értéke a pályán, hanem csak 0, ami azért fél év alatt komoly fejlődés. Lucas roppant harmatos volt, míg Meireles néha egészen odatette magát, majd pár percre rá ótvarmód beleszürkült a mezőnybe.

Az elején még nagy volt az öröm - forrás:skysports.com

Meg kell még emlékeznünk Pepe Reináról. Mondjuk ki, ő jelenleg Anglia legjobb kapusa. Egy igazi kőszikla a kapuban, az más kérdés, hogy Johnson focis kézikönyvéből kimaradt az emberfogás szócikk, vagy hogy Agger „hol nem szarom ketté ezt a kis hobbitot” hozzáállása 1v1-et teremt a kapuja előtt. Ha Reina nincs, már rég „mentünk volna vissza a balettbe ugrálni”. Csak az itt a kérdés, meddig röhigcsélhetünk azon, hogy a Man of the Match-címet Reina kapja minden idegenbeli találkozó után.

néha egész jól kombináltak - forrás:skysports.com

Összefoglalva, szeretnénk megköszönni Ian Holloway-nek, hogy segítségével egy mondatban tudjuk értelmezni az angol foci és a szép foci kifejezéseket. A Blackpool összerakta az angol joga bonitot. Könnyed játék, merész megoldások, sarkazások és cselek orrba-szájba, egyetlen reményünk, hogy Babel Twitteren keresztül feltörte a rendszerüket, és lemásolta a blackpooli Szent Grált. A név és a szín is majdnem megegyezik, még a végén észrevétlenül átpártolunk.

Ez bizony nyakig Aggeré volt - forrás:skysports.com

Kenny úgy nyilatkozott, hogy semmi olyan nem történt a pályán tegnap, amit ne lehetne az edzésen kiküszöbölni. Bízunk benne, hogy ez a helyzet. Ezektől függetlenül reméljük gyors tempóban csökkentik a fizetését egyeseknek, másokat pedig nyomatékosan felszólítanak a távozásra. Senki nincs, aki felvállalná a pályán a vezető szerepét, aki példát mutatna. Csak álcafestékkel bekent szomáliai zsoldosokat látunk a gyepen, de az a baj, hogy még pénzért sem harcolnak itt jó páran. Jovanovic, Konchesky, Poulsen, Degen, Aquilani, El Zhar és újabban úgy érzem Johnson sem kéne, hogy túlélje ezt az átigazolási szezont vörös mezben. Kifelé a ballaszttal, a maradék meg kösse fel a gatyát, mert kemény félév jön.