A délutánról és az új évről
Új év, új találkozó, már csak az kérdés, hogy lesz-e új edző. Ma négy órától Roy Hodgson az életéért fog küzdeni, illetve mások fognak helyette küzdeni, de az ő elképzelései szerint. A Bolton Owen Coyle kezei alatt már nem régi, elmúltak azok az idők, mikor vendégségbe menet még önként húzták fel a szopóálarcot, így kizárt, hogy asszisztálnának egy kiadós veréshez. Hajtás után kicsit mélyebbre ásunk, és az új esztendőre gondolunk.
Szép dolog a győzelem, de még szebb lenne, ha Hodgsont a három pont kíséretében raknák ki állásából, hisz akárhogy is nézzük, jelenleg épp ennyire vagyunk a kiesőzónától, ami barátok közt sem megnyugtató. Ugyanakkor az edző eltávolítása komoly feladat elé állíthatja a klubot: a játékospolitika Damien Comolli érkezésével részben függetlenedett a vezetőedzői poszttól, ami feltétlen jó hír jelenleg, mikor épp meg akarunk szabadulni a managertől. Ehhez még hozzátehetjük, hogy kényelmesebb a januári átigazolási időszak elején hozni valakit, akinek még van ideje egy kicsit korrigálni. Ami viszont ennél jóval fontosabb: nagyon kemény január és február előtt állunk, és ez a két hónap nem fog kedvezni az átalakításoknak. Félreértés ne essék, a váltás pártján állok, ám azt is meg kell érteni, hogy amíg nincs kiválasztva a megfelelő utód, addig hatalmas hülyeség lenne kidobni Hodgsont. Sammy Lee-t tisztelem, szeretem, de kizártnak tartom, hogy taktikai géniusz és szervezőzseni lenne és egy általa végigkommandírozott január nem biztos, hogy szépségdíjas alakításaink közé kerülne.
Visszakanyarodva a mai naphoz: a szokásos négynégykettő várható, Hodgson és a meglepetés gyakorlatilag egy síkon mozog a Hodgson és a merészség párhuzammal, így a felállásban sem tapasztalhatunk meg nagyobb whatthefuckokat (azt leszámítva, hogy Meireles NEM szélső). Joe Cole és Gerrard könnyebb sérülései okozhatnak egyedül fejtörést, de Agger és Fabio Aurelio is pályára léphet már. Agger ÉS Fabio Aurelio IS pályára léphet. Muszáj volt ezt kétszer leírnom, annyira hihetetlen. Borzalmasan tördelt játékra és pontatlan passzok tömkelegére kell felkészülnünk, de azt hiszem ezzel nem mondok újat senkinek sem – mégis, annyiban talán igen, hogy ma még rosszabb lesz az összkép: Hodgson bizony érzi a vesztét, és ez látszódni fog minden mozdulaton. Az eredményt tekintve már becsülni sem merünk, az utóbbi időben nagyobb kockázattal jár ez, mint tizenkilencre a laphúzás.
Végül kicsit – az új esztendő tiszteletére – fékezzünk le egy pillanatra. Az utóbbi egy év bizony a tömény szívás éve volt. Nagyot bukni csak nagyon magasról lehet – a Liverpool pedig derék munkát végzett e téren. De ahányszor csak felidegesít egy mérkőzés, ahányszor csak hőbörgünk egy bírói döntésen, ahányszor csak a tabellára pillantunk, el kell, el kéne gondolkozni valamin: a Liverpool idén lesz 119 éves. Egy ekkora múltú klubnál vajon mit jelent egy elvesztett meccs? Nem egyszer elfelejtjük, mennyire kis LEGO-kockák vagyunk a monumentális építményben, és másodpercekben, napokban, kilencven percekben mérjük a csapat létezését. Természetesen ettől még minden jogunk megvan a háborgásra, sőt, jól is tesszük, ha mérgesek vagyunk olykor, azonban észre kell vennünk: az időt máshogy fogja fel ember és klub.
Igen, mi most épp rosszkor vagyunk rossz helyen. Aki látta a nyolcvanas évek Liverpoolját, az szerencsésnek mondhatja magát, de legalábbis szerencsésebbnek, mint mi. Azonban néha célszerűbb távolabbról nézni a dolgokat, az összképet vizsgálni: ne vesszünk el a kétes sárgalapok és bekapott gólok sűrűjében, mert akkor sokkal több fájdalommal jár az, amiben jelenleg a Liverpool vergődik. Méltatlankodjunk, örüljünk, kiabáljunk és vitatkozzunk, és ami a legfontosabb: soha ne veszítsük el a humorunkat, mert erről ismerszik meg a Liverpool szurker. És néha érdemes emlékeznünk: a mértékegység jóval nagyobb, mint mi azt érezhetnénk. Ne vesszünk el a pillanat Liverpooljában!
Ezzel a gondolattal kívánok mindenkinek nagyon boldog új évet, és egy szebb esztendőt a klub számára! Audrey_ évértékelő gondolatait pedig itt olvashatjátok!
