Kilencven perc tömény unalom

A szurkolók is csendesek voltakMár eleve gyanús az a mérkőzés, ami alatt nyugodtan nyitva tarthatjuk a böngészőnket, de az, ami alatt e-mailjeinket is bátran lerendezhetjük, már végképp siralmas kell hogy legyen. Jómagam tegnap elrendeztem minden ügyes-bajos dolgom, míg a csapat küszködött, és elégnek bizonyult a kínai kommentátor dallamos hangját figyelni (már ha egyáltalán felébredt néha), hogy a nagyobb történésekről értesüljek. A magyarázat egyszerű: ilyen rohadt unalmas meccset én még idén nem láttam a Liverpooltól, azért is küzdenem kellett, hogy ébren maradjak. Hajtás után képekben próbáljuk elmagyarázni, mennyivel jobban járt volna a világ a tegnap este nélkül.



Az Utrecht első látogatása Liverpoolban

Mindenki ismeri azokat a gyerekbiztos gyógyszerkupakokat, amik ugyan egy kölköt sem akadályoznak meg a teljes tartalom ledöntésében, ellenben a valós fogyasztók többsége minimum bosszankodva feszegeti szét a nehezen tekerhető fedőket. Ugyanez a helyzet a mai mérkőzéssel is: Hodgson számára relatíve betlibiztos, mi mégis jó eséllyel mérgelődhetünk majd rajta. Hajtás után pár gondolat az este elé.



Korai volt a zászlóégetés

Én már akkor sem éreztem jogosnak ezt a star-spangled banner-égetést. Nem azért, mert elhomályosítaná a tekintetemet az F-18-asok repesztése a Super Bowl előtt, vagy azért, mert imádom Mississippi-környéki bluest. Ez alpári egy dolog, nem a Liverpool Way, viszont ez a kampány már sokkal inkább. Az volt a gondom, hogy az az ország nem csupán spekuláns seggfejekkel szolgálhat a világ számára, és bizonyította is gyorsan, hogy ennek a klubnak sem csupán ezek a léhűtők járnak, még az Egyesült Államoktól sem.



A tanár úr képzeletbeli beszélgetése KáRoykával

Sajnos még nem történt meg, de mi már nagyon várjuk. Addig is megpróbáljuk elképzelni, milyen is lesz elbocsátása. Szombaton már a trambulinról csinálta Hodgson, közel lehet az idő, amikor félretéve a Liverpool Way-t, egyszerűen kihajítjuk. Hajtás után utolsó Liverpoolban eltöltött perceit idézzük meg, utalva egy örök klasszikusra. Mert nem érdemeljük meg.



Scouserek oktattak minket a Tyne partján

Miközben megtudtuk, hogy Zorán a magyar Chris Rea (NOT!), azt is tapasztalnunk kellett a saját bőrünkön, hogy nem csak a bohócligára érvényes az alapelv, mely szerint egy kiesőjelölt, lúzercsapat azonnal megtáltosodik, amint új edzőt neveznek ki az élére, hogy aztán fokozatosan visszasüllyedjen abba a posványba, ahol addig dagonyázott. Na, most még csak meg se kellett bokrosodniuk, egyszerűen lehúztak minket a posványba, mi meg hagytuk magunkat. Magától ez a Newcastle nem vert volna meg senkit, ehhez kellett a kritikán aluli védekezés, amivel sajnos bármikor szolgálnak hátsó embereink, ha idegenbe megyünk.



Szarkák szarban – szombaton

Két éve két gólt lőttAzt gondoltuk, a vörösöket idén nem lehet rosszkor fogadni: egy ilyen csapnivaló idegenbeli formával még a West Hamek is kalkulálhatnak a három ponttal. De tévedtünk. Északkelet gyöngyszeme – ahogy a kalózos vicc is mondja – jobb lesz, ha már eleve barna gatyával lép pályára, mert Hodgson ma húskonzervet csinál belőlük – és most Given sem lesz ott, hogy segítsen. Hajtás után a Newcastle hattyúdaláról és a féktelen optimizmusról értekezünk.



I’m going for a walk

Az a baj, hogy ha leírom úgy a sztorit, ahogy van, megkapom majd, hogy mekkora kamugép vagyok. Pedig donnelly kolléga bemutatkozó posztot kért, és hát feltételezem, hogy ez alatt nem egy motivációs levéllel egybekötött önéletrajzot értett. Ezért gondoltam, hogy felgöngyölítem az én „vörös fonatomat”, hogy ha esetleg valaki frappánsabban akarja majd kommentben kifejteni, „mi a kukit keres itt egy nő?”, annak legyen némi támpontja az üggyel kapcsolatban.

Audrey