Napoli – Liverpool 0-0 – Szusszanásnyi szünet

Minden tekintetben igazságos eredmény született ma este a Napoli otthonában: egyik csapat sem tett komolyan a három pont megszerzéséért, de egyik fél sem érdemelte volna meg a vereséget; Konchesky vörös mezben eltöltött hetei során először volt hasznos elem a védelemben, s egy pillanatra feltűnt a jövő egy reménysége is.

Nem mondhatjuk, hogy semleges nézők számára élvezhető 90 percen lennénk túl, de manapság már nem vádolhatja senki azzal a Liverpoolt, hogy zsákbamacskát árulna.

A Napoli jól érzett rá, hogy a széleken komoly keresnivalója lehet, de oly sok negatív tapasztalatú mérkőzés után ezúttal egészen jól szuperált a védelem: Kelly egyre jobban érzi a tempót, habár néha félelmetesen otthagyták, s nemegyszer a középső védőknek kellett besegíteni, az már látható, eljön még a fiatal angol ideje is. Konchesky továbbra sem több egy zsák sódernél, minden mozdulata irritálóan középszerű, ám kivételesen jókor volt jó helyen, s megmentette a csapatot egy borzasztóan égő, s demoralizáló góltól a félidő utolsó másodperceiben. Hogy kicsit előrébb lépjünk a formációban, említést kell tennünk Jonjo Shelveyről, aki nem kis meglepetésre pályára lépett, sőt, ma debütált a Liverpool keretében. Amennyiben ilyen és ehhez hasonló performanszok várhatók tőle a jövőben, simán ott lesz a helye a kupameccsek kezdőcsapatában. A tapasztalathiány nála még nyilvánvaló, és erősödnie is kell a Premier League mezőnyéhez, de a jelek bíztatóak, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, a srác arcpirítóan fiatal (csak most eszméltem rá, hogy 3 hónappal fiatalabb nálam – félelmetes). Jay Spearing is hozta a kötelezőt, mint ahogy Poulsen félelmetes, lábgyilkos becsúszásai sem maradtak el. Jovanovic és Babel teljesítményét talán az is jól jellemzi, hogy már most sem emlékszem rá, csináltak-e valami használhatót. Talán ezért nem számolnak velük…

Mindkét félnek lett volna esélye megnyerni a találkozót, Konchesky last minute mentése után a második félidőben Babel előtt adódott lehetőség, hogy a Jovanovic által elé tálalt labdát  enyhén balról, kábé 14 méterről a kapus mellett begurítsa, azonban De Sanctis parádés mozdulattal hárított (na jólvan, ezt az egyet tényleg ők ketten hozták össze). A 79. percben Ngog vette mellre a labdát a kaputól pár méterre és sztárcsatárokat megszégyenítő mozdulatsorral csinált hülyét az ott álló három védőből, ám lövésébe – szintén az utolsó pillanatban – belevetődtek. Akadtak még helyzetnek álcázható lecsúszott beadások, eltört labdák, gyatra megindulások, de erejüket tekintve maximum Carragher bal lábához hasonlíthatóak.

Hodgson nagy valószínűséggel kritikus lesz a sajtó előtt játékosaival, de a színfalak mögött jó eséllyel több, mint elégedett az elhozott egy ponttal: viszonylag tartalékos csapattal, egy nem túl erős, ám kellemetlen ellenféllel szemben sikerült pontot menteni, ami számára egyelőre az állását jelenti. Fontos, hogy a boss már nem sokat hibázhat, hiába Uncle Johnny ígérete a tabula rasa-ról, ha nem kezd el sürgősen nyerni a csapat, november második hetét már biztos nem a vezetőedzői poszton kezdi. A továbbjutást illetően pedig bőven elég az idegenben megszerzett egy pont, már ha az anfieldi erődítmény sorra szállítja a hárompontosokat, s nem szaladunk bele a 2009 őszéhez hasonló pechsorozatba.

A Liverpoolnak nem ma, és nem itt kellett győznie, az EL csak egy kis intermezzo a kavargó szarban, mely jelenleg a Premier League tabellájának tüzén rotyog. A Napoli otthonában csak beégni lehetett volna, ezt sikerült elkerülni, ám az igazi harc vasárnaptól indul. Szinte nevetnem kell azon, hogy úgy aggódom egy Liverpool-Blackburn kapcsán, mintha egy BL elődöntőről lenne szó, de lássuk be, a félelmek nem alaptalanok. Az, hogy a csapat ma hogyan teljesített, abszolút lényegtelen. Az, hogy meg lehetett volna nyerni, teljesen lényegtelen. Hodgsonnak nem ma kellett bizonyítania, ma volt mentsége az ikszre. Vasárnap nem lesz.